A filmkészítők fantáziája a valóságból táplálkozik, a valóság azonban néha olyasmit produkál, ami a forgatókönyvírók legmerészebb ötleteit is messze felülmúlja. Nemrég írtunk a 10 legveszélyesebb börtönlakóról, most a lista egyik szereplőjét, Jeffrey Dahmer-t mutatjuk be bővebben.
Dahmer esete nem csupán azért különleges a sorozatgyilkosok sötét történetében, mert evett áldozataiból illetve haláluk után közösült is velük. A legtöbb erőszaktevő általában maga is pszichés, szexuális vagy fizikai erőszak áldozata volt gyerekként, tinédzserként. Dahmer-re ez saját bevallása szerint egyáltalán nem igaz, a szülei válásán kívül semmilyen trauma nem érte élete során.
1960 Május 21.-én született az amerikai Milwaukee városában, Wisconsin államban. Édesanyja norvég származású, apja német. Az apa kémikusnak tanult Jeffrey születésekor, az anya távíró gép kezelők betanításával foglalkozott.
Vidám, egyszerű kisfiúként emlékeznek rá, bár a szülei elmondása alapján már egészen kicsi korában is voltak furcsa, szokatlan dolgok a viselkedésében. Szeretett más gyerekek között lenni, birkózni, különösen érdekelte, hogy milyen az egyes tárgyak, állatok tapintása.
Pontosan az állatok kapcsán mutatkozott meg először, hogy talán valami nem stimmel, amikor az apja elhullott apró állatok csontjait szedte össze házuk körül majd szórta bele egy edénybe, Jeffrey-nek ez nagyon tetszett, újra és újra felkapta a csontokat, vizsgálgatta, szokatlanul nagy érdeklődéssel.
A későbbi tettei fényében ez intő jel lehetett volna, akkor azonban még olyannak tűnt, mint bármelyik másik, átlagos gyerek. Tizenévesen viszont a szülei már visszahúzódónak, félénknek látták, úgy tűnt, mintha nem lenne elég önbizalma. De még minden rendben ment, kapott egy kiskutyát akit nagyon szeretett, testvére született akit ő maga nevezett el Dave-nek.
Az édesanyját erős szorongással kezelték, kórházba is került, ekkor indult meg szülei házasságának lejtmenete. Ezzel egy időben a viselt dolgai is elkezdtek egyre abszurdabbá válni, apró állatok tetemeit gyűjtötte össze az erdőből, hazavitte és szétszedte őket.
Saját elmondása szerint ekkor, 14-15 éves kora körül kezdődtek a nyomasztó, zavaró, szinte elviselhetetlen gondolatai is gyilkosságról, szexuális erőszakról, emberevésről. Ebben a korban ébredt rá arra is, hogy bizony nem a nők, a férfiak érdeklik. Senkinek sem akart beszélni a vágyairól, ezért inkább magában tartott mindent.
Az egyik fantáziájának lényege az volt, hogy egy öntudatlan ember mellett feküdhessen. Az első tettlegesség is ekkor, egészen fiatalon történt, egy fahusánggal leütött egy kocogó férfit, nem ölte meg, de a mozdulatlan teste mellett feküdt órákon keresztül, majd távozott. A futó valószínűleg magához tért, soha többet nem ment vissza a környékre.
A gyötrő fantáziákat alkohollal igyekezett elnyomni, zugivó lett, majd szép lassan belecsúszott a funkcionális alkoholizmusba. Fokozatosan nézte végig szülei házasságának tönkremenetelét, ezt rosszul viselte, folyamatosan az ivásba menekült.
Mindeközben az iskolában vicces, kedves fiúnak ismerték, a poénjai néha kicsit durvák, de szerethetőek voltak. Szeretett végigszaladni a folyosón azt kiabálva, hogy hurrikán közeledik, mindenki meneküljön. Egy alkalommal teletömte a száját szotyival, majd hirtelen kiköpte az összeset azt kiabálva, hogy allergiás vagyok és nagy baj lesz.
A tanárokkal tisztelettudóan viselkedett, mindig szót fogadott, semmilyen komolyabb bajt nem okozott. Sőt, meglepően jó ötletei is voltak, még mindig tinédzserként egész egyszerűen felhívta az osztálykirándulás során az alelnök hivatalát, megszervezte a kisvárosi diákok találkozóját a nagy emberrel.
1978-ban végzett a középiskolában, itt kezdődik sorozatgyilkos karrierje is. A hormonok minden tinédzsert "szexuális lénnyé" alakítanak, Jeffrey-ből viszont nem egy átlagos, a nők, esetében a férfiak iránt érdeklődő, ébredező szexualitású ember lett, sokkal inkább egy értelmezhetetlen szörnyeteg.
A szülei véglegesen elváltak, egy időre egyedül maradt a családi házban. 18 évesen, autókázás közben felvett egy stoppost, meghívta a házba, összebarátkoztak, sört ittak, órákon keresztül beszélgettek. Ez volt az igazi fordulópont, ekkor vált valósággá a rémálom.
Leütötte egy pajszerrel, majd megfojtotta. Korábban az apró állatok kapcsán már szerzett némi tapasztalatot a boncolás során, gondosan feldarabolta áldozatát. A testrészeket szemeteszsákokba tette, telepakolta az autóját és elindult. Egy szeméttelep felé tartott, útközben megállították a rendőrök.
Felkészült volt, annyit mondott, hogy a szülők válása felzaklatta, friss levegőre vágyott, ezért indult el otthonról. Mivel átlépte a záróvonalat, megbüntették, de elengedték, a testrészekkel teli zsákokat nem vették észre. Mégis hazament, gyötörte a lelkiismeret furdalás.
A maradványokat elrejtette a ház alatt, két héttel később kalapáccsal aprította fel mindazt, ami megmaradt a szerencsétlenből. Az ivást természetesen folytatta, nehezen viselte a gyilkosság emlékét. Apja javasolta, hogy egyetemre menjen, e helyett hónapokat töltött azzal, hogy egy vérbanknak adta el a vérét, a kapott pénzt mindig sörre költötte.
Végül jelentkezett a hadseregbe, fel is vették, az alapkiképzés után Németországban állomásozott. A seregben elsősegélyt tanult, tovább bővítette tudását az emberi testről. Az alkoholizmusát is magával vitte állomáshelyére, így idő előtt elbocsátották a hadsereg kötelékéből, ez után Miamiba költözött.
Egy motelben lakott, de hamarosan el kellett mennie, a folyamatos ivás miatt nem tudta fizetni a költségeit. Néhány napig a tengerparton aludt, majd úgy döntött, hogy hazamegy apjához. Nappal egy vérbankban dolgozott, éjjel egy csokigyárban.
Az apjától nemsokára elköltözött, a továbbiakban a nagyanyjánál lakott. Egy üzletből ellopott egy férfi ruhababát, arra maszturbált, a nagyanyja ezt felfedezte, kérte, hogy dobja ki. A következő fordulópontot az jelentette, amikor a könyvtárban egy férfi átadott neki egy papírt, a levélben szexuális ajánlatot kapott.
Elhatározta, hogy kiéli homoszexuális vágyait, a helyi melegbárok, fürdők rendszeren látogatója lett. Kedves, szeretetteljes, gondoskodásra szoruló és vágyó fiatalként emlékeztek rá a vendégek. A hálószobában viszont szörnyen viselkedett, egyáltalán nem érdekelte, hogy a másiknak mik az igényei, a teljes dominancia volt az egyetlen célja.
Rendszeresen altatót tett partnerei italába, nem ölte meg őket, de ahogy korábban is, az öntudatlan áldozat mellé feküdt, órákon keresztül hallgatta a szívverését, légzését. Ezzel a szokásával akkor hagyott fel egy időre, amikor az egyiküket véletlenül túladagolta, egy hetet kellett kórházban töltenie.
Most a húszas évei végén járunk, a környezetében senki sem feltételezte, hogy nagy baj van vele, bárhol, bármilyen társaságban ügyesen el tudta adni magát, az emberek szerették, barátsággal fogadták. Az egyik, altatóval elkábított partnere viszont már nem tért magához.
Dahmer arra kelt fel, hogy a karjai, a teste több pontja zúzódásokkal van tele, a mellette fekvő áldozat mellkasa összeroncsolva, a szájából vér folyt. Semmilyen emléke nem volt arról, hogy megölte volna, de egyértelműen agyonverte. Ekkortól kezdve már nem elégedett meg azzal, hogy dominánsan, teljes kontrollal uralhatta az elkábított fiatal férfiakat.
Örökké uralni akarta a másik testét, a következő áldozata egy tizennégy éves fiú volt akinek 50 dollárt fizetett azért, hogy lefeküdjön vele. Elkábította majd megfojtotta. Ezen a ponton tovább merészkedett a beteges vágyai világában, elrejtette a holttestet és heteken keresztül meggyalázta, újra és újra.
Az újabb áldozatait szintén rendre elkábította és megfojtotta. Még mindig a nyagyanyja házában lakott, az idős hölgy megunta a furcsa szokásait, még mindig zavarta a szobájában talált férfi ruhababa esete és a ház alól terjengő furcsa szagokat is Jeffrey-hez kötötte, el kellett mennie.
Kivett egy lakást és egyre gyorsabban ereszkedett bele a pokoli spirálba. Megkörnyékezett egy 13 éves fiút, a lakásba rángatta, a gyereknek sikerült elmenekülnie. Dahmer-t elkapták, csupán közmunkára ítélték, a gyilkosságokra ekkor még nem derült fény.
A büntetése megkezdése előtt még egyszer lecsapott, egy fiatal, fekete fiút szokás szerint elkábított majd megfojtott. Újabb lépést tett a pokol felé, mumifikálta a fejét és a nemi szervét, ezeket az öltözőszekrényében tartotta a csokigyárban.
A közmunka letöltése után egy éves, fékevesztett gyilkosságsorozatba kezdett, 13, többnyire afroamerikai, fiatal férfit ölt és csonkított meg, fajtalankodott velük, némelyiknek a testrészeit szintén eltette, magánál tartotta. Az egyik alkalommal szintén sikerült elmenekülnie a fiatalnak, a rendőrök kimentek a lakására.
Annyit mondott, hogy a szeretője egyszerűen sokat ivott, ezért viselkedett furcsán. A rendőröknek az sem tűnt fel, hogy az illető csupán 14 éves volt. Később újra elkapta, ekkor már sikerült megölnie. Mindeközben a testrészek egyre csak tornyosultak a lakásban, ezért hordókat vett, azokba savat töltött, így szabadult meg a korábbi és a további áldozataitól.
A szomszédok rendszeresen éreztek furcsa szagokat a lakásából, nem értették, hogy mit főzhet állandóan, főleg hogyan, ha sosem látták bevásárlás után csomagokkal megérkezni. Az újabb, nagy lépés a megvalósított rémálmok világában az volt, hogy az elkábított áldozat fejébe lyukat fúrt, a lyukon keresztül savat fecskendezett, így próbált élőhalott szexzombit csinálni magának.
Elmondása szerint egyetlen napnál tovább azonban egyikük sem élt a "beavatkozás" után. A következő lépésben már elkezdte megenni az áldozatokat, azt mondta, így úgy érezhette, hogy örökké vele maradnak. Illetve "természetesen" a szexuális érdeklődés is hajtotta a kannibalizmus felé.
Legyen ez bármilyen hihetetlen, a körülötte lévők továbbra sem sejtettek semmit, időnként az apját is meglátogatta. Normálisan viselkedett, kommunikatív volt, hétköznapi emberi kapcsolatokat tartott fenn. 31 éves volt ekkor, az egyik következő áldozata ismét sikeresen elmenekült, értesítette a rendőrséget.
A lakásában számtalan Polaroid fotót találtak az oszlás különböző stádiumában lévő emberi testrészekről. A hűtőben négy emberi fejet találtak. A hűtő kinyitásakor az egyik rendőr kétségbeesett sikoltást hallott, csak másodpersekkel később fogta fel, hogy ő maga kiáltott a sokk hatása alatt.
Férfi nemi szervek, egyéb testrészek gondosan eltéve a lakás különböző pontjain, a pokol maga egy átlagos társasház egyik emeletén. Dahmer kifutott a hazugságokból, egyszerűen nem volt már mit tennie, mondania, teljesen egyértelmű volt, hogy ő az a sorozatgyilkos, akit egy ideje már sejtettek a környéken a hatóságok.
Hat hétig tartott, míg beszámolt a nyomozóknak az elmúlt 13 év rémtetteiről. Még a családi házhoz is visszamentek, meg is találták a legelső áldozat maradványait. Bűnösnek, de elmebetegnek vallotta magát. Úgy gondolta, hogy ő maga az ördög, nem értette, hogy miért tette mindazt, amit.
A bírósági tárgyaláson még több, apró, de annál hátborzongatóbb részlet derült ki a "karrierjéből", hogyan próbálta meg az egyik bicepszét megenni, hogyan vásárolt egy húsdarálót azért, hogy a másik combját fel tudja puhítani, hogy kellemesebb legyen az elfogyasztása.
A bíróság végül beszámíthatónak nyilvánította, 993 évnyi börtönbüntetést kapott. Megbánást tanúsított, sajnálta mindazt, amit tett, együttérzést igyekezett kifejezni az áldozatok hozzátartozói felé. Az épületet, amiben a legtöbb rémtettet elkövette lebontották.
32 évesen kezdte meg büntetése letöltését. Bár gyerekként rendszeresen járt templomba, később egyáltalán nem foglalkozott vallásával. A börtönben csatlakozott a babtista egyházhoz, rendszeresen kereste családtagjait. Az egyik áldozata testvére is meglátogatta, vele is sikerült a körülményekhez képest higgadt, emberi beszélgetést folytatni.
Szabadlábon ő volt a vadász, a börtönben viszont prédává vált. A rabtársai, ahogy akkoriban szinte mindenki Amerikában tudtak arról, hogy miket csinált. 1994-ben támadták meg először egy tompa késsel, ezt az esetet még túlélte. Pár hónappal később viszont egy másik támadó egy, a konditeremből elemelt vasrúddal fejbe vágva próbálta megölni, a kórházba szállítás közben meghalt.
A végrendeletében hamvasztást kért, a hamvai egy részét az apjának, a másikat az édesanyjának szánta. Nem akarta, hogy bármilyen nyoma maradjon a létezésének.
Végezetül lássunk néhány, szakértelem nélkül is levonható, döbbenetes tanulságot. Dahmer nem volt elmebeteg, a tárgyalások során a pszichológusok, pszichiáterek ezt megállapították. Az apja végig mellette állt, bár megtörték az események, a fiáról emberi, egyszerű módon nyilatkozott.
Jól látszik, hogy szeretetteljes, gondoskodó környezetben nőtt fel, a válás ugyan rosszul érintette, ez mégsem jelentett nagyobb csapást az életében, mint a szüleik válását végignézni kényszerülő tinédzserek százmillió esetében.
A bűnbánó, mindent elismerő, őszintének tűnő Dahmer sem számol be arról, hogy a családon kívül, az iskolában, a hadseregben vagy bárhol máshol bárki molesztálta, terrorizálta volna. Ugyan magasabb iskolai végzettséget sosem szerzett, mégis egy értelmes, átlagos intelligenciájú embernek tűnik.
Tisztában volt azzal, hogy mindaz amit tesz embertelen, elfogadhatatlan. Az ivás végigkísérte az életét, a tettei nyomasztották, mindig rosszul viselte mindazt, amit elkövetett. Sok esetben olyannyira részeg volt, hogy nem is emlékezett másnap egy-egy gyilkosságra. Szavazzunk, bár ez sem fog közelebb hozni a megértéshez.
