Mi, magyarok büszkék vagyunk különleges nyelvünkre, teljes joggal. Valóban csodálatos nyelv a magyar, ám néha frucsa, sőt, abszurd "eredményei" vannak az egyediségének, ilyenek például egyes településnevek. Ezekből válogattunk.
Herceghalom
Egy halomnyi herceg. Budapesttől nyugatra található, sajnos itt történt hazánk történetének legtöbb áldozatot követelő vonatszerencsétlensége, méghozza 1916 december elsején.
Fáj
Reméljük már nem annyira. BAZ megyében található, 1243-ból származik az első ismert említés a településről, akkor azonban még Fáy-nak írták, hiszen akkor még a Fáy családhoz tartozott. Érdemes meglátogatni a Fáy várat, ha arra járunk.
Toka
Trianon óta Erdélyben található, 2002-ben már csupán három magyar lakosa volt. Ennek ellenére büszkék lehetünk erre a különleges - vagy vicces - nevű településre is.
Vércsorog
Ez a település szintén Erdélyben található, nem messze a határtól. Feltehetőleg a környékre jellemző, különleges, lilás kőzetekről kaphatta a nevét, egy vízesés is található a faluban, mely mögött szintén láthatóak ezek a kövek, lehet, hogy pont ez volt a névadó.
Visznek
De hova? A "gyerünk feljebb a víznek" mondatból származhat a település neve, a gyakori áradások kapcsán hangozhatott ez el gyakran. A mongol invázió idejéből is vannak említések erről a településről.
Keresd
De mit? Szintén Erdélyben található, 1305-ből már vannak utalások a településre, nem keverendő össze Nekeresd-el.
Nagycsula
Egykor "Chwla" volt az írásmód, 1426 óta vannak emlékek a településről.
Olvasóinkhoz fordulunk, írd le egy kommentben a kedvenc településneveidet! Várjuk Pornóapátit, és Bugyit is!