Génmódosítással harmadik szemet kapott a rovar
2018. március 18. írta: Györfi András szerk

Génmódosítással harmadik szemet kapott a rovar

scarab-beetle-thirs-eye-full-inset.jpg

A harmadik szem a spirtuális közösségekben ismert fogalom, sokak szerint abban segít, hogy a fizikai világon túl is "lássunk", ha minden igaz, ennek köszönhetjük a megérzéseinket és egyéb, szokatlan képességeinket. Az viszont egészen biztos, hogy biológusok nemrég teljesen működőképes, a "hagyományossal" azonos funkciójú szemet adtak egy rovarnak. 

Bizony, a gének módosítása már ott tart, hogy erre is képesek vagyunk, egészen hátborzongató az egész. Az eredeti célja a kutatásnak az volt, hogy kikapcsolják a fej kialakulásáért felelős géneket, az sem hozott esti mesébe illő eredményeket, viszont az egyik lépés váratlan eredménye a fenti képen látható rovar lett.

scarab-beetle-third-eye-control-comparison.jpg

Balra a kontroll, jobbra a "szuperbogár".

A kis kopogóbogár bizonyára maga is meglepődött, hogy milyen sokat lát a világból, bár ha minden igaz, ő így fejlődött, nincs összehasonlítási alapja. Látványosnak látványos, ijesztőnek ijesztő, meglátjuk, hogy mikor jutunk el odáig, hogy már embereknek is adhatunk extra testrészeket és képességeket.

A fej kialakulásáért felelős géneket nem sikerült kikapcsolni, viszont váratlan eredményként egy másik, szintén nagyon bonyolult, több ezer gén összehangolt működéséből eredő képlet, egy új szem jelent meg a fej közepén. Kissé úgy tűnik, mintha egyelőre sötétben tapogatódznának a tudósok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujkurir.blog.hu/api/trackback/id/tr4613750332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása