Képregényfesztivált rendeznek szombaton Esztergomban
2019. szeptember 03. írta: Györfi András szerk

Képregényfesztivált rendeznek szombaton Esztergomban

comic-2340467_960_720.png

Történelmi képregényfesztivált rendeznek szombaton Esztergomban, a rendezvényen a legismertebb  történelmiregény-írókkal személyesen is találkozhatnak a látogatók, emellett lesznek képregénykészítési bemutatók, dedikálások, beszélgetések, közös rajzolás és izgalmas történelmi filmeket is vetítenek.

Az esztergomi királyi vár lovagtermében rendezett találkozón mutatják be a Királyok és keresztek című, Nyugat-Európában is megjelenő magyar történelmi képregény második kötetét - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Németh Levente grafikus, a képregény rajzolója a műsorban elmondta, hogy a képregények első skicceit  alapvetően papíron, ceruzával rajzolja meg, végül pedig digitális technika segítségével készül el.  

Beszámolt arról, hogy a jövő héten mutatják be Brüsszelben, Európa második legnagyobb képregényfesztiválján a Királyok és keresztek című képregény első részének holland, francia, német nyelvű kiadását. A képregényt, amelyet a helyszínen dedikálnak majd a szerzők, egy belga kiadó adta ki.

A képregény második részét, amely Szent Imre herceg történetét folytatja, az esztergomi fesztiválon mutatják be. Vereckei András múzeumpedagógus, a rendezvény szervezője szerint a történelmi képregény műfaja a fantázia és a nagyon hiteles, akár történelemkönyvbe is beilleszthető történelem határán helyezkedik el.

"Van benne egy kis mese is" - mondta, hozzátéve, hogy a képregény műfaji adottságaival képes kitölteni olyan lyukakat, amelyek a történelemben a források hiányából fakadóan keletkeztek. Tapasztalatuk szerint a képregények felkeltik a fiatalok érdeklődését a történelem és az olvasás iránt is. 

A fesztiválon a magyarok mellett lengyel, cseh és szlovák rajzolók mutatkoznak be. A megnyitót követően kihirdetik az esztergomi Balassa Társaság történelmi képregény pályázatának eredményét, majd cseh, lengyel és szlovák alkotók mutatják be, hogyan jelenik meg közös történelmünk a képregényen keresztül.

Az érdeklődők megismerkedhetnek az idei év újdonságaival, lesz a kiterjesztett valóság technológiáját használó bemutató, valamint térbeli vármakett-nyomtatás és közös képregényrajzolás.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujkurir.blog.hu/api/trackback/id/tr9515037790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.