Ez a ruha véget vet az izzadtságszagnak
2019. augusztus 14. írta: Györfi András szerk

Ez a ruha véget vet az izzadtságszagnak

skin-ii-1.jpg

Nincs is annál rosszabb, mint amikor valaki büdös, ennek leggyakoribb oka az izzadtságszag. Mint azt régóta tudjuk, nem az izzadtsággal van baj, hanem az abban megjelenő baktériumokkal, ha nem fordítunk elég figyelmet a mosakodásra, akkor bizony hamar büdösek leszünk, nemünktől, életkorunktől, egyéb adottságainktól függetlenül.

Úgy tűnik vége lehet ennek a borzalomnak, hiszen tehetséges fiatalok olyan ruhát fejlesztettek, mely egészséges, úgynevezett probiotikus baktériumokat tartalmaz a szövetében, így helyreáll - pontosabban nem borul fel - bőrfelszínünk mikroorganizmus egyensúlya, nem leszünk büdösek.

A "Skin II" névre keresztelt ruhadarab alkotója, Rosie Broadhed szerint az egyensúly helyreállítása mellett a bőr immunrendszerének is jót tesz az eszköz, sőt, a sejtek regenerációjának is kedvez. A Centrail Saint Martins elnevezésű londoni művészeti egyetemen, diplomamunkájaként készítette Rosie a ruhadarabot, azt hihetnénk, hogy ez szép, és jó, de túl sok tudományos alapja viszont nincs.

Nem is tévedhetnénk nagyobbat, hiszen a belgiumi Ghent University mikrobiológusa, Chris Callawaeter sietett a fiatal művész segítségére, ő biztosította azokat a baktériumokat, melyek természetes körülmények között a bőrünkön élnek, és segítenek az egyensúly fenntartásában, azaz a testszag elkerülésében.

A szokatlan páros célja, hogy piacra dobja a felsőt, sőt, komplett készletet szeretnének készíteni különböző sport-ruházatokból.

Van egy másik nagy előnye ennek a technológiának, hiszen általa csökkenthetjük a dezodor használatunkat, ezzel mérsékelve a környezetbe kerülő vegyszerek mennyiségét. Azt még nem tudjuk, hogy mennyire működik az új ruha, mindenesetre mi ki fogjuk próbálni, amint szerkesztőségük kap egyet!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujkurir.blog.hu/api/trackback/id/tr8315009264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.